Mindig azok a rohadt miértek, amik nem hagynak nyugton nappal és nem hagynak aludni éjjel. Persze most nem azokról a miértekről beszélek, amik egy kapcsolatban lévő nő/lány fejében megfordulnak (beszélek itt a „Miért nem figyel rám jobban?” -ról , „Miért fontosabb neki a munkája?” -ról vagy a házas nők kedvenc miértje: „Miért nem segít a házimunkában?). Inkább a kétségbeesett szingli emberekről, akik a világ legrondábbjainak érzik magukat, holott ez abszolút nem igaz és akik a legszerencsétlenebben a szerelem terén, mivel a kiszemeltjük vagy nem táplál azonos érzelmeket iránta vagy csak egyszerűen levegőnek nézi.
Akkor lássunk egy pár példát:
„Miért néz levegőnek? “
Szerintem ez a legtöbbször feltett kérdés. Mármint én mindig ezt kérdem magamtól. A legviccesebb, hogy ilyenkor hiszi azt az ember, hogy nem elég feltűnő, ezért teljesen kifordul magából. Gondolok itt a „hangos cuki nevetésről” meg a „kifutó-modelles járásról”. A hajdobálásról és a szokásosnál magasabb hangról ne is beszéljünk...
Annyira lehangoló, ha az ember, ki bejön, egy pillantásra sem méltat minket. Ez nem csak az önbecsülésünkre van negatív hatással, de még az előítéletes énünk is a felszínre tör. „Kinek hiszi magát? Istenkomplexusa van? Ekkora egy öntelt parasztot!”
„Miért nem szeret senki?”
Na azt mindenképpen szögezzük le, hogy a senki alól kivételt képeznek: család, rokonság és barátok. Mert mindenki halálkomolyan veszi, ha kijelentem, hogy engem ugyan biza senki sem szeret. Ilyenkor csak a hímnemű ismeretlenek számítanak a senkik közé. Ők nem akarnak szeretni. Nem azok, akik tényleg szeretnek. Na.
„Miért ölelgeti azt a másik lányt? Tán együtt vannak?”
Tudom, tudom. Azt mondtam, hogy a miértekről lesz szó, de úgy érzem, ez a két kérdés csak együtt az igazi. Mármint, ha látjuk, hogy kiszemeltünk más lányokat ölelget, rögtön az ugrik be nekünk „hopp, biztos a barátnője”. Ilyenkor jönnek az FBI-t megszégyenítő stalking-ok (kémkedés, kutakodás), aminek két kimenetele lehet: a) az esetek 65-70%-ában csak egy ri...khm... lánybarátról van szó, aki túlzottan keresi a társaságát, minden szarban benne van, amiben a srác is, és a csaj Instagram sztorija másból sem áll, mint a különböző helyeken készített képekre írt angol szövegek, mint „havin’ fun with my homie” vagy a „just chillin’ w/ my boy” meg a srác tag-je, b) ténylegesen a barátnője, így lőttek az elképzelt családnak. Szegény Fülöpke, Marika és Pistike már nem fognak erre a világra jönni, hüpp-hüpp.
„Miért bukok mindig a bunkó rosszfiúkra?”
Sajnos a mostani generációk génjeibe van a „csak badboy-ok jönnek be”-dolog. Komolyan mondom. De ha mégsem lenne, akkor a sok romantikus fikció vagy egy rakás szerelmes könyv a klisés „jó kislány beleszeret a rossz fiúba” és a párkapcsolatukig vezető rögös utat eleveníti meg. Bevallom, ha tényleg minőségi a történet, még egy ilyen klisés sztorit is szívesen olvasok. Na de elkanyarodtunk.
Miért van az, hogy izgalmasabb egy bűnöző, mint egy könyvmoly? Hogy arra a srácra, aki tényleg mindent megtenne értünk, magas ívből teszünk, és azért, aki a kisujját sem mozdítaná meg értünk, azért az életünket is odaadnánk? Azért ennyire drasztikus nem szeretnék lenni, inkább fogalmazzunk úgy, hogy még a fenekét is tisztára nyalnánk. És nem bűnözők, mert csak annyi a bűnük, hogy magasról tesznek az írott és íratlan szabályokra.
Arról nem is beszélve, hogy a rosszfiúk mindig szívdöglesztőek! De kérdem én, fair a többi hímnemű egyeddel szemben, akik nem néznek ki olyan jól, mégis helyén van a szívük, hogy csak a külcsíny alapján szeretünk bele valakibe? Vagyis az nem szerelem, ami csak a külsőre épül. Kegyetlenek tudunk lenni. És talán a karma miatt nem jövünk be a kiszemeltünknek.
Most beszélhetnék még ezer millió miértről, ami felmerül bennünk, de inkább adnék tanácsot a hasonlóan elkeseredett örök szingliknek, mint én.
Lányok! Vagy fiúk, mert ez a tanács nem csak a lányoknak van. Ne magatokban keressétek a hibát! Ha nem kellesz annak, akiért bármit megtennél, aki tetszik neked, akit tényleg őszintén szeretsz, ne keseredj! Nem ő a Nagy Ő. Nem ő az, akit neked szánt a sors. Vedd úgy, hogy ő csak egy 10 centis plüssmackó, amit az élet csak azért nem ad neked, mert inkább a 150 centiset érdemled.
Szóval reménykedjünk tovább, hiszen nincs szivárvány eső nélkül!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése